A korábbi posztban megpróbáltam összeszedni azokat az információkat, amelyek arra vonatkoztak, vajon mikor is érdemes szakemberhez fordulni, ha valamiért nem jön a baba. A saját tapasztalatom, a sorstársaim példái, a kezelőorvosaim magyarázatai és sok-sok utánaolvasás alapján született meg egy általános összegzés.

Most pedig a személyes történetem következik.

Mint oly sokan, a férjemmel mi is csak az esküvőnk után kezdtünk el komolyabban gondolkodni a gyerekvállaláson. Ezért kissé meglepett, hogy a nászutat követő rokoni körlátogatáson (ahol megköszöntük a családtagoknak, barátoknak, hogy eljöttek a lagzira) sokan már akkor feltették a kérdést: "Na, és mikor jön a baba?"

Kicsit korainak is éreztem a kérdést, de azt gondoltam, gyakori, hogy az esküvő után egy-két hónappal már lehet mutogatni az ultrahang felvételeket és találgatni, vajon fiú lesz vagy lány.

Nálunk azonban kissé mások voltak a tervek. Az esküvőnk évében én egy végzős osztály osztályfőnöke voltam és úgy éreztem, ez kötelez engem arra, hogy az utolsó, nehéz, mozgalmas évben - ha úgy adódik - ne hagyjam el őket. Így egy tanév telt el anélkül, hogy egyáltalán próbálkoztunk volna. Közben azért igyekeztem felkészíteni a testem a gyerekvállalásra, leszoktam a dohányzásról, figyeltem az egészséges táplálkozásra, életmódra, a lelki kiegyensúlyozottságra, nyugalomra.

A ballagás után éreztük, hogy eljött az idő, semmilyen feladat, kötelesség nem nyomja a vállunkat, most már előtérbe kerülhet a magánéletünk. Az első hónapok sikertelenségei még nem keltették fel bennem a gyanút, hogy valami baj lehet. Aggodalom nélkül tekertem, fordítottam át a naptár lapjait. Nyugtattam magam, hogy "most még nem jelenthetjük ki, hogy problémánk lenne", "majd egy év kudarc után forduljunk orvoshoz". Nem voltak elvárásaim, majd jön, amikor jön...

Talán nem is volt rá okom, hogy stresszeljek, hiszen egészséges voltam (legalábbis azt hittem), sem a férjemnek, sem nekem panaszaink nem voltak. Mire hát a nagy aggodalom?!

És ezzel nyugtáztuk is, rendben, várjunk egy évet, ha akkor sem jön össze, keresünk egy jó orvost. Valahol azt éreztem, hogy nem lesz szükség erre, 1 év múlva már terhes leszek. Aztán teltek a hónapok és semmi. Illetve - hogy stílusos legyek - minden hónapban egy jó nagy egyes, tele voltam már egycsíkos tesztekkel, az a fránya egyáltalán nem akart "görbülni".

1 év várakozás után, kissé zavarban, de nyugodt lelkiismerettel elmentem a "körzeti" nőgyógyászhoz, elmondva neki, hogy nem sikerül teherbe esnem, és kértem, hogy segítsen, hová forduljak, mit tegyek, milyen vizsgálatokat lenne érdemes elvégezni. És ekkor úgy éreztem magam, ufó vagyok. Nem is gondoltam arra, hogy mielőtt ide jöttem volna, legalább száz helyről kellett volna gyűjtenem az infókat, ki kellett volna olvasom a létező összes témába vágó fórumot. Azt hittem, hogy az a legmegbízhatóbb, ha egy szakembertől kérek segítséget.

Ehhez képest olyan reakciót tapasztaltam, ami megváltoztatta a hozzáállásom: kiabált velem, hogy hát miért nem néztem utána, hogy mi ilyenkor a teendő, hiszen elég fiatal vagyok, ismerem az internetet, hát olvassak utána. Ordítva felkaparta két (fizetős!) intézmény nevét egy letépett papírcsücsökre és odaadta. Viszlát!

Összegörnyedve csoszogtam az ajtó felé, ernyedten tettem a kezem a kilincsre, lenyomtam, kitártam az ajtót. A tömött folyosón várakozók csodálkozó szempárjaival találkoztam, mellette a terhesrendelésre érkezett pocakos kismamák néztek rám. Azonnal rájöttem, mindent lehetett hallani a benti "párbeszédből", gyorsan lesütöttem a szemem és égő arccal suttogtam alig hallhatóan: Viszontlátásra!, és igyekeztem minél hamarabb eltűnni.

Mondanom sem kell, hogy otthon aztán sírva estem a férjem karjaiba.

Persze utólag, pláne néhány év távlatából tudom, hogy hol követtem el hibákat:

- valóban érdemes lett volna előre tájékozódnom, azonban nem feltétlenül azért, hogy ne a nőgyógyászhoz forduljak, hanem azért, hogy tudjam, melyek azok a vizsgálatok, amelyek járnak nekem és amelyekre bizony a dokinak kötelessége lett volna beutalnia;

- valóban tudhattam volna, hogy melyek azok az intézmények, amelyeknek a segítségét érdemes igénybe venni és így megkímélhettem volna magam ettől a kellemetlen látogatástól;

- valóban tudhattam volna, hogy igazán fontos, hogy egy lelkiismeretes és jó szakembertől kérdezősködjek és akinek megtalálásához bizony olykor utánakérdezés, utánajárás szükséges.

De megtudtam, hogy bizony az az egy év várakozás nem múlt el nyomtalanul, mert ott halmozódott bennem a félelem, a fájdalom, a kudarc, a stressz és így alakult, hogy mindezt egy ilyen kellemetlen alakkal való találkozás robbantotta ki belőlem.

Megtudtam, hogy életem egyik legstresszesebb időszakában vagyok és nincs az a stresszoldó taktika, amely kiöli belőlem, mert a meddőség ott volt velem mindig. Észrevétlenül kúszott be a mindennapjaimba, ott volt ha dolgoztam, ha az utcán sétáltam, ha a kvízműsort bámultam a tévében.

Megtudtam, hogy a meddőséggel foglalkozni kell. Százféleképpen. Orvosilag és lelkileg is.