Általában komolyabb hangvételű cikkeket szoktam írni, de egy hétköznapi apropó okán úgy éreztem, kedvem lenne egy oldottabb, lazább hangvételű önkritikához. Az ötletet az adta, hogy valamelyik este azon elmélkedtem, hogy bizony alkalmanként igazán dühös tudok lenni az életre, hogy ennyire igazságtalannak tűnik, majd beugrott, hogy olykor előfordul, hogy irigy is vagyok, és ahogyan szépen sorba vettem az iskolában tanult bűnöket, rájöttem, hogy igencsak oda kellene figyelnem, ha nem akarok "bajba kerülni". Feltéve, ha létezik a földi élet után valami és az a valami hasonlít arra, amit többen mondanak...

Tehát arra a következtetésre jutottam, hogy gyerekre vágyakozó nőként olykor egyáltalán nem tudok ellenállni a kísértésnek és elcsábulok, hol jobban, hol kevésbé megmerítkezem a hét főbűn (és hét erény) tengerében.

Íme az én "bűnlajstromom":

1. Kevélység

Oké, a túlzott büszkeség pont nem jellemző rám. Sőt, általában csodálattal tekintek azokra, akik azt mondják "Mit szólnál, ha lenne (még egy) gyerekünk?" és hopp, a következő egy-két hónapban már teherbe is esnek. Számomra ez teljesen hihetetlen. Olyanok, mint Superman, egy másik világ teremtményei.

A folyamatos kudarcélmény, a sikertelenség, a tehetetlenség mellett sivatagban vándorló túlélőként szomjazom az átmeneti győzelmet, bármit, ami egy kicsit helyrebillenti az önértékelésemet. (És nem, a munkában elért eredmények nem kárpótolnak!) Tehát ebben az epekedő folyamatban bevallom, mégiscsak előfordult már velem, hogy a kevélység bűnébe estem. Amikor remegő kézzel beadtam magamnak az első hormoninjekciót, marha büszke voltam magamra és egy kis ideig azt hittem, azért arra nem lenne mindenki képes, hogy csak úgy magába döfjön egy tűt! Ejha!

2. Fösvénység

Hát igen. Amióta megtapasztaltuk, hogy a mesterséges beavatkozások és a hozzá tartozó előkészületek (nem beszélve az orvosok ajánlotta gyógyszerekről, vitaminokról és táplálékkiegészítőkről) igen költségesek, bizony háromszor is meggondolom, mire adok ki pénzt. Sőt, azóta havonta excell táblát készítünk, hogy pontosan lássuk, mire van, mire nincs keret, és mennyit kell félretennünk, hogy a következő beavatkozáshoz szükséges eszközöket, gyógyszereket beszerezhessük.

Szóval születésnap, névnap, karácsony, nekünk egyre megy, mindegyikre pénzt kérünk.

3. Bujaság

Hát, ezt gondolom, nem kell magyaráznom. :)

Persze, akik nem érintettek a témában, azt gondolják, hogy mennyire király már, hogy akkor és annyit, amikor és amennyihez kedvünk van és a legjobb, hogy mindezt védekezés nélkül! Ja, igen, tudom, hogy én vagyok a gimis fiúk álma (legalábbis ebből a szempontból), de a valóság azért ennél sokkal profánabb. Aki volt már hasonló cipőben, az tudhatja, ha idő van, akkor idő van, mindegy, hogy fáj a fejed, fáradt vagy, rengeteg munka vár rád, a lehetőség - amelyet nem szívesen szalasztasz el - mindent felülír.

Azt is bevallom, hogy olykor ez inkább terhes dolog, semmint kellemes élvezet.

4. Irigység

Ha egy rangsort kellene felállítanom, az irigység biztosan dobogós lenne a "meddő-bűnök" között, pedig nem vagyok az a gügyörészős, "istenem, de cuki, hadd fogdossam meg a kis lábát!"-fajta. Nem érzek olthatatlan vágyat az ismerős és ismeretlen bébik szaglászására, ringatására, de azért néha belém hasít, a fenébe, de jó lehet nekik!

A környezetemben rendszeresen megjelenő terhességi bejelentések (akár Facebook bejegyzések formájában), ultrahangképek, újszülött fotók láttán bizony egész testem besárgul az irigységtől, bármennyire is nehéz ezt bevallani és felvállalni.

Nem, nem kívánom, hogy másnak ne sikerüljön, de elismerem, hogy már megfordult a fejemben, hogy de jó lenne, ha nekünk megfoganna az első, mielőtt nekik a harmadik. Mondanom sem kell, hogy nem így történt...

5. Falánkság

Igen, abszolút pipa.

Szerencsére nincs olyan betegségem/diagnózisom, amely szükségessé tenné a szigorú mértéktartást, ezért általában a hormonkezelések után megesik, hogy (este!) betérünk egy gyorsétterembe, a tévé előtt megeszek két szelet tábla csokit is egyszerre, sőt, olyan is volt, amikor egy negatív terhességi tesztet követően megittam egy üveg bort. És a következőért csak azért nem mentem le a boltba, mert lusta voltam. (De ez már egy másik pont.)

6. Harag

Tulajdonképpen - ahogyan azt a bevezetőben írtam - a poszt megszületésének apropóját pont a harag adta, amelyet időnként képtelen vagyok uralni.

Tehetetlenségemben haragszom a világra és magamra, mert a bizonytalan kimenetelű meddőséggel kell küzdenem. Hiába tudom, hogy az önostorozás, a belső düh kivetítése, a bűnbakkeresés teljesen felesleges, azért rendszeres időközönként marhára elfáradok ebben a kihúzott háttal és csillogó szemmel végzett önuralomban, bedobom a lovak közé a gyeplőt és azt mondom, oké, kapja be a sors/gondviselés/élet/bármi. (Azt pedig csak halkan jegyzem meg, hogy a kihúzott hátamat és a csillogó szememet csak annak köszönhetem, hogy az élet jól hátba vágott és jó párszor megríkatott.)

7. Lustaság

Igen, ezt is megvallom, amikor sokadszorra kell szembenéznem a kezelések okozta nehézségekkel, kellemetlenségekkel, testi és lelki hatásokkal, legszívesebben csak henyélnék és vonakodom mindenféle erőfeszítéstől.

Ekkor persze azonnal lelkiismeret-furdalásom támad, mert "félni merek" a hiperstimulációtól, a tűktől, az altestemet szétfeszítő hideg fémeszközöktől, a vizsgálóasztal feletti neonfénytől. Mert kérem, milyen nő az olyan, aki félni mer?! Hát nem is akar igazán anya lenni az olyan! Mert az anyaság lemondás, szenvedés és alázat!

És akkor ismét csak káromkodás és düh jön, mert leszarom, hogy kik, miért és hogyan ültették el a nők fejében, hogy mondottam ember, bízz és tűrve tűrjél! Hát nem! Engedtessék meg nekem, hogy hátradőljek és szünetet kérjek, hogy most nem fogom szétszurkálni magam, mázsaszámra zabálni a fehérjét és hordóból dönteni magamba a mentesvizet; és kösz, de jobb volt, hogy altattak a petesejtleszíváskor, mert különben összefostam volna magam a félelemtől.

És közben tudom, hogy sokak szerint már a 0. trimeszterben szar anya vagyok, mert nem ezt és ezt teszem, nem így és így csinálok, hanem helyette inkább azt meg amazt. Botrány!

Persze azért arról sem feledkezhetek meg, hogy nem csak a bűn felé billen a mérleg, hanem olykor igazán erényes életet élek. (Persze mindezt azért elég durcás fejjel mondom, mert ha ilyen jó vagyok, igazán történhetne valami pozitív fordulat.)

Íme az erény-lista:

1. Tisztaság

Hö-hö. :) Azért ebben van némi furcsaság. Egyfelől természetes, hogy helyzetünkből fakadóan ennek a pontnak igencsak nehéz lenne megfelelni (kivéve azokat a ciklusrészeket, amikor beavatkozást tervezünk és a meghatározott időben elhangzik az orvosok szájából, hogy most tilos a házasélet), másfelől azonban szinte minden újabb hónapban megpróbálunk (mindketten) pozitív hittel, a szomorúságból, önostorozásból kimosakodva újra nekivágni az újabb bizonytalan esélynek. Tehát, talán a tisztaság részben igenis passzol hozzám.

2. Szorgalom

Tökéletes közhely, hogy egy nő két dologért képes mindent megtenni (innen már ti is tudjátok, szóval felétek tartom a mikrofont, hogy belekiabáljátok)...

De ez tényleg így van. Ha sorstársakkal találkozom, bebizonyosodik számomra, hogy a baba érdekében tényleg rengeteg mindent vállalnak, tornát, diétát, lelki terápiát, nem is beszélve magukról a beavatkozásokról.

3. Mértékletesség

Az élethelyzetemet úgy érzékelem, mint egy kötéltáncot, hol az egyik, hol a másik oldalra billenek, miközben próbálom megtartani az egyensúlyomat a tehetetlen elkeseredés és az önáltató optimizmus között. A meddőségem kezelését nem is tudom elképzelni anélkül, hogy lenne bennem hit, hogy egyszer sikerül anyává válnom, de közben próbálom racionálisan mérlegelni, milyen lehetőségeim vannak, mik segíthetnek és mik hátráltatnak, és azt a lehetőséget is elfogadni, hogy elképzelhető, hogy másképpen kerülhet gyerek a családunkba.

4-5.Türelem és alázat

Hát igen, ezen nincs mit sokat magyarázni. A meddőség árnyéka a türelem. Várni, várni és még várni. Türelmesen kitartani, amíg... lesz időpont; javulnak a laboreredmények; sorra kerülök a vérvételen; letelik a beültetéstől számított két hét; letelik a sikertelen lombiktól számított három hónap; egyszer csak pozitív lesz a teszt; a sokadik negatív eredmény után elfogadjuk, hogy most ennyit bírtunk és beszélgetünk az egyéb lehetőségekről...

6-7. Önzetlen szeretet és adakozás

Miközben lépten-nyomon azt hallom, hogy az önzetlen szeretetet az ember csak akkor értheti meg igazán, ha gyereke lesz, én mégis próbálom azt hinni, hogy elképzelhető, hogy nem ez az egyetlen formája a tapasztalásnak.

Amit a sorstársak közösségében látok és hallok, megerősít ebben. Miközben küzdünk és reménykedünk, információt, gyógyszert, figyelmet, támogatást és türelmet nem sajnálva nyújtunk egymásnak segítő kezet, ha szükség van rá. Örülünk, ha sikerül, szomorkodunk, ha nem.

Azonban a legfontosabbat hagytam a végére. Annak tapasztalatát, hogy az élet a legsötétebb oldalán - amikor baj van, amikor semmi sem úgy sikerül, ahogyan szeretnénk, amikor semmi sem garantálja, hogy teljesülhet, amire nagyon vágyunk - mutatja meg igazán az egyik legértékesebb és legkevésbé megmagyarázható elemét, az önzetlen szeretetet. Mert amikor a férjem akkor is velem marad, amikor tudja, hogy nem biztos, hogy valaha apa lesz, akkor tényleg nem gondolhatok másra, minthogy engem szeret és nem azt, amivé mellettem válhat.

(A képek forrása: Pinterest)