A "Na és mikor jön a baba?" az egyik legnehezebb kérdés, amit meddőként a környezetünktől kaphatunk és szinte elkerülhetetlen, hogy ne fussunk bele. Mit érdemes tennünk, ha szeretnénk rá válaszolni és mit, ha inkább nem?

Magam úgy tapasztaltam, hogy nagyon sok tényezőtől függ, hogy éppen mit és hogyan szeretnék válaszolni a kérdésre. Legtöbbször a kérdésfeltevés körülményei, a kérdező személyéhez kapcsolódó érzéseim és az időzítés befolyásolta a reakcióimat. Sohasem volt két egyforma válasz, mint ahogyan sohasem volt két egyforma kontextus sem.

Magánügy? Vagy mégsem?

Az egyik leggyakoribb dilemma, hogy vajon a gyerekvállalási terv magánügy vagy sem? Olyan ez, mint a "Mennyit keresel?" és a "Hány kiló/éves vagy?" vagy inkább a "Hogy vagy?" és a "Mi újság?" családjába tartozik?

Személyes élményeim alapján talán az utóbbiba sorolnám, habár én magam azt gondolom, hogy talán elég intim kérdés ahhoz, hogy csak úgy feltegyem a "Mi van veletek?" és a "Milyen a meló?" után.

Ám én úgy tapasztaltam, hogy az emberek többsége nem talál kivetnivalót abban, ha felteszi a kérdést. Az esetek nagy részében semmilyen hátsó szándék, gonosz gondolat nincs mögötte, csupán csak a mi kultúránkban ez így szokás. Mert szokás, esküvő, összeköltözés, gyerekvállalás, legtöbbször így megy. Tehát "Hogy vagy?", "Milyen a munka?" és "Mikor jön a gyerek?". Ezek teljesen egyenrangú kérdések, nincs köztük intimebb és kevésbé személyes. Legalábbis sokak szerint nincs.

El is kellett telnie elég időnek, hogy ne gondoljak az ilyen helyzetekre tolakodásként, a magánéletemben való vájkálásként. Ha pedig úgy érzem, hogy mégis, inkább hátat fordítok.

Az utcán vagy egy kávézóban?

Az is igaz, hogy teljesen máshogy reagáltam a gyerekvállalási terveinkről szóló érdeklődésre, ha az utcán összefutva vagy egy csendes kávézó eldugott sarkában került rá sor. Mivel a téma elég érzékeny és akár további kérdéseket is felvethet (és talán ez a jobbik eset), én mindenképp azokra a beszélgetésekre voltam nyitott, ahol a helyszín erre lehetőséget nyújtott.

Ha már neki elmondtam, akkor másnak is el kell?

Természetesen abszolút nem vallottam azt az elvet, hogy ha már elmondtam valakinek, hogy sajnos hiába szeretnénk gyereket, egyelőre nem jön, akkor ezután mindenkinek, aki csak rákérdez, el kell mondanom. Sőt, alapjában véve semmit sem kell.

Csak olyannak mondtam el, akinél azt éreztem, hogy biztonságban megtehetem. Értem ezt úgy, hogy megbízhatok benne és az egyik legnehezebb krízisem körülményeibe és hozzá kapcsolódó érzéseimbe, problémáimba beavathatom.

Mindmáig vannak olyan személyek, akikkel nem beszélek erről, még akkor is, ha ők ismerik azt a személyt, akinek már elmondtam.

Pozitív és negatív tapasztalatok alapján alakultak ki bennem az alábbi javaslatok, amelyeket magam is követek:

• Nem kell siettetni semmit! A meddőségről beszélni csak úgy érdemes, ha úgy érzed, megérett rá az idő, hogy másokat is beavass. Ha még magad sem tudod, hogyan viszonyulj hozzá, nem vagy biztos az érzéseidben és félsz a környezeted reakcióitól, nyugodtan várj vele. Előbb próbáld meg - akár szakember segítségével - tisztázni a saját gondolataidat és érzéseidet.
• Megválogathatod, kivel szeretnél beszélni! Rajtad múlik, hogy kit érzel olyan személynek, akivel szívesen beszélsz. Lehet, hogy ma nem, de néhány hónap múlva már másnak is szívesen megnyílsz.
  

• Készülj arra, hogy nem feltétlenül arra számít a környezeted, hogy elmondod, meddő vagy! Előfordulhat, hogy az érdeklődésükre nem azt a választ kapják majd, amire számítottak. Ekkor elakadhat a beszélgetés, sőt akár úgy is érezheted, hogy kellemetlen helyzetbe hoztad a másikat. De ez inkább annak köszönhető, hogy az emberek ilyen esetekben leblokkolnak, maguk sem tudják, mit mondjanak. Ekkor érdemes - akár humorral - oldani bennük a feszültséget és átvenni az irányítást. De semmiképpen se gondolj arra, hogy valamit rosszul csináltál.

• Nyugodtan mondhatsz nemet! Ha úgy érezd, hogy valamiért most nem szívesen beszélsz róla, mondj nemet, kérj időt.

• Csak annyit mondj el, amennyit szeretnél! Beszéljétek meg a pároddal, hogy mennyi információt osztotok meg szívesen másokkal. Nem biztos, hogy egy férfi szívesen beszél a spermaanalíziséről vagy a nők az összenőtt petevezetékükről.

• Ha segít, gondold át, fogalmazd meg otthon, mit fogsz mondani. Keresd meg a megfelelő szavakat, gondolatokat, amelyeket nyugodt szívvel ki tudsz mondani, át tudsz adni.

• Ne vedd magadra azokat a véleményeket, amelyek nem igazak rád! Teljesen felesleges stresszelni azon, hogy ő és ő ezt és ezt mondta, mikor fogalma sincs, hogy... Ilyenkor talán érdemes témát váltani vagy lelépni.

Miért érdemes mégis beszélni?

Bár nem könnyű, összességében talán mégis szerencsés, ha beszélsz a nehézségeidről, problémáidról. Ha meg tudjuk osztani érzéseinket, gondolatainkat egy családtaggal/baráttal/segítő csoporttal/szakemberrel, csökkenhet a bennünk lévő feszültség, oldódik a stressz és talán nem várt helyről kapunk olyan segítséget, amelyre szükségünk van.

 (A kép forrása: girlterest.com)

Amikor elindultam a meddőségi kivizsgálás útján, nem igazán láttam magam előtt, hogy milyen vizsgálatoknak nézek/nézünk elébe. Sajnos úgy tapasztaltam, hogy vannak, akik hozzám hasonlóan kevés információval rendelkeztek, így összeszedtem a leggyakoribb és legáltalánosabb kezdeti vizsgálatokat.

1.) Nőgyógyászati vizsgálatok

Ezek a leggyakoribb "kezdő" vizsgálatok. Általában az alábbi részekből áll:

• manuális vizsgálat;
• rákszűrés (ez amúgy is évente ajánlott);
• hüvelyváladék szűrővizsgálata;
• hüvelyi ultrahang.

2.) Hormonvizsgálatok

A menstruációs ciklus meghatározott napjain (általában a 3. és 21. napra javasolják) vérvétellel elvégzett alap hormonvizsgálatok. Leggyakoribb összetevői:

• pajzsmirigy hormonok (TSH, T4, T3, anti-TPO, ATG),
• FSH (folliculus-stimuláló hormon),
• LH (luteinizáló hormon),
• prolaktin,
• ösztradiol,
• tesztoszteron,
• progeszteron.

Gyakran ekkor elvégzik azokat az általános laborvizsgálatokat is (vércsoport meghatározás, vérkép, HIV, hepatitisz, varicella, rubeola, toxoplazma szűrés), amelyek kiegészítő információkkal szolgálhatnak, illetve befolyásolhatják a kezelés módját.

Általában kérik a D vitamin szint megállapítását is. Amennyiben ez elmarad, érdemes megcsináltatni vagy kérni a későbbi meghatározását, mert nem csak a meddőség szempontjából fontos a D vitamin szintünket megfelelő értéken tartani.

Szintén kérhetik, de ha nem, érdemes az Anti-müllerian hormon (AMH) szintjének mérését is kérni. Ez azonban fizetős (még akkor is, ha állami finanszírozású rendszerben végzik a többit).

3.) Inzulinrezisztencia - terheléses cukor vizsgálat

Szerencsére most már egyre több helyen elvégeztetik ezt a vérvizsgálatot is, amelynek folyamata ismerős lehet annak, aki már volt állapotos vagy a környezetében már volt várandós.

A vizsgálat egy éhgyomi vérvétellel kezdődik, majd ezt követően meghatározott mennyiségű cukor elfogyasztása után 60, majd 120 perccel ismételt vérvétel következik.

Amennyiben nem kérik, érdemes elvégeztetni a vizsgálatot, mert sok meddő nő esetében az inzulinrezisztencia okozza a fő problémát!

4.) HSG vagy HYCOSY - petevezeték átjárhatósági - vizsgálat

A petevezetékek átjárhatóságát egy kontrasztanyagos vizsgálattal állapítják meg, főként a menstruációs ciklus első felében. Az eljárás során a hüvelyen keresztül egy katétert vezetnek át a méhszájon, amelyen keresztül kontrasztanyagot fecskendeznek a méh üregébe, majd a petevezetékeken keresztül a hasüreg felé, közben a HSG esetében röntgenkészülékkel, a HYCOSY vizsgálatkor ultrahanggal figyelik a kontrasztanyag útját.

A vizsgálat a petevezetékek átjárhatósága mellett a nemi szervek állapotairól és esetleges rendellenességeiről is információk nyerhetők.

A vizsgálat ébren történik, rendszerint néhány órás kórházi tartózkodás után haza lehet menni. Bár van olyan intézmény, ahol az éjszakát a klinikán kell tölteni.

A HSG vizsgálat államilag finanszírozott, a HYCOSY eljárásáért azonban fizetnünk kell.

5.) Laktózérzékenység, illetve cöliákia vizsgálat

Szintén a vérvizsgálatok közé tartoznak és azoknak is ajánlott, akik korábban nem tapasztaltak ezzel kapcsolatos tüneteket, panaszokat.

A fentebbi vizsgálatokkal párhuzamosan - lehetőleg az elején - elvégzik a pár férfitagjának kivizsgálását is.

1.) Vérvizsgálatok

Akárcsak a nők esetében, az általános laborvizsgálatokat és szűréseket a férfiaknál is elvégzik.

2.) Spermiumvizsgálat

Általában 3-5 nap önmegtartóztatás után mintát kell leadni, majd a kiértékelésekor a spermiumok számát, mozgékonyságát, alakját, a minta PH értékét, viszkozitását és egyéb jellegzetességeit figyelik.

Amennyiben szükséges a továbbiakban andrológiai vizsgálat elvégzése is javasolt.

Ezek a leggyakoribb, alapvető vizsgálatok, amelyek többnyire TB finanszírozottak (ahol erre nincs lehetőség, azt külön feltüntettem), de mindegyik elvégeztethető önköltséges formában is.

Javaslom, hogy a vizsgálatok szükségességéről, illetve a kapott eredmények kiértékelésével kapcsolatban mindig a kezelőorvossal konzultáljatok!

Olykor szükség lehet az korábban elvégzett vizsgálatok megismétlésére, tehát elképzelhető, hogy egy már meglévő lelet érvényessége aktualitását vesztheti.

A lista összeállításában nyújtott segítségéért ezúton szeretnék köszönetet mondani Zsunak, a BMC-s csoport egyik adminjának és vezetőjének.

A későbbiekben kitérek majd azokra a vizsgálatokra is, amelyeket ritkább esetekben végeznek el, illetve szó lesz azokról a kezelőorvosokról és szakemberekről is, akikkel a kivizsgálási folyamat során találkozhatunk.

(A kép forrása: time.com)

Mint azt már korábban elmeséltem, a "körzeti" nőgyógyásszal nem volt túl jó élményem, ezért úgy határoztunk, keresünk egy másik orvost, aki lehetőleg vállal meddőségi kivizsgálást is. Részben jó döntés volt, másfelől ma már másképpen csinálnám.

Elsőként a XXI. század enciklopédiájához, az internethez fordultam, hogy körülnézzek, kit keressek fel a meddőségi problémámmal. Az volt a célom, hogy olyan komplex intézményt találjak, ahol lehetőleg több szakember is dolgozik, így ha szükségem lenne rá, csak átsétáljak a másik ajtóhoz (persze ez azért nem így történt). Tehát én egy, a lakóhelyem közelében lévő kivizsgálásokat végző központhoz fordultam, mert bíztam abban, hogy nem lesz szükségem komolyabb beavatkozásokra, illetve egyéb esetekben is fordulhatok majd a nőgyógyászhoz (szűrések stb.).

Első találkozásunk alkalmával a szokásos rákszűrést és általános kivizsgálást ejtettük meg, és ekkor más elbánással találkoztam, mint korábban, mert ezt a procedúrát nem kísérte a kelleténél nagyobb, több vérzés és fájdalom.

Ezt követően egy hormonprofil vérvételre mentem és párhuzamosan a férjem kivizsgálása is megkezdődött. A kapott eredményekkel ismét felkerestem a nőgyógyászt, aki szerint minden a lehető legnagyobb rendben volt.

Az első fordulópont egy "véletlennek" volt köszönhető. Éppen nyaralni indultunk egy pár napra, amikor bevillant a felismerés, hogy hoppá, nem jött meg, és bizony már néhány napja késik. Gyorsan vettünk egy terhességi tesztet és megcsináltuk, várva, hogy most tuti, ami tuti. (Addig sosem fordult elő, hogy ennyit késett volna, szinte mindig napra pontosan megjelent.) Hát nem, egyértelműen negatív volt. Felhívtam a központot, hogy megkérdeznék-e a kezelőorvosomtól, hogy ilyenkor mi a teendő. Azt válaszolták, hogy ha végzett a doktor, visszahív, hogy megbeszéljük a továbbiakat. Nem hívott. Másnap ismét a központot kerestem, hogy átadták-e az üzenetem. Ők sem értették, hogy miért nem hívott az orvos, megadták a számát, hátha így nagyobb sikerrel járok. Mikor felhívtam, ingerülten közölte, hogy most nem ér rá, ha egy hét múlva sem jön meg, foglaljak időpontot a rendelésére. Lehet, hogy már itt érdemes lett volna azon gondolkodnom, hogy keressek más szakembert, de úgy voltam vele, lehet, hogy rossz napja van.

Miután hazajöttünk a pihenésből még mindig nem menstruáltam, így bejelentkeztem volna a dokihoz, de nem volt szabad időpontja, ezért egy másiknál foglaltam magamnak vizsgálatot. Nagy várakozással indultam neki a találkozásnak. Ez volt az első alkalom, amikor komolyan volt esélyem arra gondolni, hogy sikerült teherbe esnem. Hát nem voltam terhes, viszont megnézte a leleteimet és azt mondta, hogy a TSH-m bár határértéken belül van, magas, ezért keressek fel egy endokrinológust.

Dühös voltam, hogy miért nem mondta ezt az előző doki?! Annak már jópár hónapja, hogy vittem a leletet és azt mondta, minden rendben. Lehet, hogy azóta már rendbe jöttem volna és nem most kellene elkezdeni beállítani a TSH-mat. Röpke 6 hét múlva kaptam is időpontot (csak megemlítem, hogy a magas TSH szint említése óta nem próbálkoztunk a babával, így minden egyes lehetőség, ami a kukában landolt, elég érzékenyen érintett). A doki nagyon kedves és figyelmes volt, felírt egy gyógyszert és mondta, hat hét múlva kontroll (vérvétel, terheléses cukor) és menjek vissza hozzá. A hat hétben becsületesen szedtem a gyógyszert és vártunk...

Mikor elérkezett a kontroll ideje, felhívtam a rendelőt, hogy időpontot kérjek. Tudatták velem, hogy sajnos a doktor már nem rendel, de néhány hét múlva lesz helyettese, mondták. Szuper, akkor várjunk még tovább.

Itt érkezett el az újabb mérföldkő a kezelésemben. Az új endokrinológus látva a leleteimet, megismételtette a teljes hormonprofil vizsgálatot (utólag persze már tudom, hogy miért). Az eredményeket látva minden szereplő elhűlt. A kezeletlen prolaktin túltermelődésem aggodalomra adott okot (kb. 2 hónap alatt a duplájára nőtt az értéke). Újabb gyógyszer és MRI beutaló. (Mondanom sem kell, hogy az első lelet három orvos kezében is megfordult, és csak a negyediknek jutott eszébe, hogy bizony az egyik értéket utánkövetni kellett volna.)

Sajnos az agyi felvétel eltérést mutatott, az agyalapi mirigyemen ekkorra két ciszta-szerű képződmény volt látható. Közben pedig küzdöttem a szedett gyógyszerek kellemetlen mellékhatásaival is.

Borzasztóan dühösek voltunk, hogy ismét egy kiszámíthatatlan dolog, egy orvoscsere derített fényt egy háttérben meghúzódó dologra.

Kissé elcsüggedve folytattam a kezelést, de a nőgyógyászhoz csak végszükség esetén mentem, próbáltam mindent az új doktorral intézni. Tőle kaptam hormongyógyszereket, ő figyelte a ciklusomat, és hosszú és kitartó küzdelem után eljutottunk az inszemináció lehetőségéig.

Ezt már nem tudtam csak annál a doktornál megoldani, kénytelen voltam találkozni a régi kezelőorvosommal is. Rendszeres hormontabletta szedése  és ultrahangos tüszőellenőrzés mellett azonban vasárnapra esett volna a megfelelő időpont, amelyet az intézmény zárvatartása miatt nem tudtunk elvégeztetni.

A következő hónapban megpróbáltuk ismét, ekkor ugyanez a forgatókönyv zajlott le, csak a vasárnapot pünkösd hétfőre cseréltük. Amikor rákérdeztem, hogy nem lehetne-e ezt valahogyan hatékonyabban intézni, az volt a válasz, hogy: - Kérem, ez ilyen!

Úgy éreztem, most már nem türelmes vagyok, hanem egy jó nagy hülye. És ekkor váltottunk.

Egy állami fenntartású központba jelentkeztünk, ahol négy hónap alatt eljutottunk a megismételt és kibővített vérvételi, ultrahangos vizsgálatok elvégzéséig, egy inszeminációig és egy inszeminációból konvertált lombikig.

Mindezen idő alatt maximális segítségnyújtással, emberséges hozzáállással, szakmai profizmussal találkoztam. Ja és a petesejt visszaültetést szombaton reggel végezte el a centrumvezető főorvos, a vezető biológus és az asszisztens. Egyedül miattam jöttek be.

Kép forrása: Pinterest

Talán mondanom sem kell, hogy meddőségi probléma esetében nagyon fontos a megfelelő szakember(ek)kel való együttműködés, melynek első lépése az orvos(ok) kiválasztása. Sajnos a személyes tapasztalataim és sorstársaim történetei azt mondatják velem, hogy ez bizony olykor nehezebb, mint azt elsőre gondolnánk.

Általában igaz az, hogy mire teherbeesési nehézségekkel kapcsolatban szeretnénk segítséget kérni, már évek óta járunk nőgyógyászhoz (szerencsés esetben csak a szűrések alkalmával találkozunk). Sokunknak a legkézenfekvőbb, hogy először hozzá fordulunk.

1.) A nőgyógyász

A nőgyógyásszal való korábbi ismeretség és tapasztalat jó kiindulópontot ad arra, hogy mérlegeljük, tud-e érdemben segíteni nekünk. Ez a segítség természetesen nem feltétlenül abból áll, hogy meg is tudja oldani a problémánkat (erre van a legkevesebb esély), hanem inkább abban, hogy elindít a kivizsgálás útján, esetleg más szakorvoshoz irányít, segít annak kiválasztásában, melyik meddőségi központhoz/szolgáltatóhoz forduljunk.

A nőgyógyász rendszerint olyan előzetes vizsgálatokat fog kezdeményezni, amelyeket helyben meg is tudnak oldani. Általában a manuális vizsgálat, a hüvelyi ultrahang, a hormonvizsgálat, a ciklusmonitorozás a legtöbb, amelyet elvégeznek/elvégeztetnek. (Előfordulhat, hogy kórházi háttérrel rendelkező orvos egyéb vizsgálatokat is elintézhet.)

Ezt követően további vizsgálatokra már más szakorvosokhoz utalja be a párt.

Sokan rendszerint ilyenkor döntenek arról, hogy melyik meddőségi centrumot válasszák. Ekkor mérlegelhetjük, hogy milyen vélemények/tapasztalatok vannak az egyik, illetve a másik központtal kapcsolatban, ajánl-e konkrét orvost a kolléga, a lakóhelyünkhöz közel milyen intézmények vannak és nem utolsósorban a célra fordítható anyagi ráfordítás mennyiségét sem lehet kihagyni a számításból.

A meddőségi centrumok működhetnek OEP finanszírozott alapon: ez azt jelenti, hogy a vizitekért, a vizsgálatokért - néhány kivételtől eltekintve -, és a beavatkozásokért - az ehhez szükséges gyógyszerek kivételek! - nem kell fizetnünk. (Természetesen ennek szabályai vannak.)

Léteznek olyan centrumok is, ahol a konzultációért, a vizsgálatokért fizetnünk kell, azonban a beavatkozások egy része finanszírozott, illetve olyanok is, ahol ezeket is magunknak kell állnunk.

És léteznek olyan helyek is, ahol a kivizsgálások egy részét igen, azonban a (bonyolultabb) beavatkozásokat nem végzik el, és ha szükségünk lenne ezekre, akkor célzottan átirányítanak máshová.

Nézzük meg közelebbről, hogy milyen előnyei és hátrányai vannak az egyes lehetőségeknek:

2.) A meddőségi centrumok

Ezeknek a központoknak számos előnyük van:

- célzottan a meddőség gyógyításával foglalkoznak, így a nőgyógyászok-meddőségi specialisták mellett egy egész csoport dolgozik azon, hogy segítsenek (biológusok, embriológusok, laborosok, műtősök stb.);

- van apparátusuk arra, hogy a bonyolultabb vizsgálatokat és beavatkozásokat is elvégezzék;

- az itt dolgozó orvosok eddigi tapasztalataik alapján rendszerint jóval szélesebb tudásra tettek szert, mint mással is foglalkozó nőgyógyász kollégáik;

- ha az állami fenntartású intézményt választjuk, akkor sokkal olcsóbban megúszhatjuk a dolgot;

- ha a fizetős központ mellett döntünk, akkor kényelmesebb ellátásban lehet részünk (a környezet, a várakozás ideje szempontjából).

Hátrányaik lehetnek:

- az állami intézmények esetében hosszabb lehet a várakozási idő (a konzultációs alkalomra és a vizsgálatokra);

- a fizetős központok drágábbak.

3.) A meddőségi kivizsgálást kínáló helyek

Ezek jellemzői, hogy általában a kivizsgálást (vagy annak egy részét) végzik el, bizonyos esetekben részt vesznek a kezelésben is (ez attól függ, mekkora szakembergárdával dolgoznak), de a beavatkozások közül maximum az inszeminációt vállalják el. Nagyban hasonlítanak a fizetős meddőségi centrumokhoz, azonban arra nem számíthatunk, hogy egy komplett lombikbébi protokollt levezényelnek.

Előnyei:

- gyakran kellemes, kulturált környezetben folyik az ellátás;

- helyben megtalálhatók egyéb területek specialistái is (pl. endokriológus, andragógus, dietetikus stb.), akikhez kisebb a várólista.

Hátrányai:

- ha arra van szükségünk, bizonyos vizsgálatokat, beavatkozásokat máshol kell elvégeztetni;

- előfordulhat, hogy a kivizsgálást végző orvos(ok) tapasztalata kevesebb, mint a központokban dolgozó társaiké;

- a konzultációkat, a vizsgálatokat, az esetleges beavatkozásokat nekünk kell finanszíroznunk.

Mindezek alapján nekünk kell döntenünk arról, hol éreznénk magunkat megfelelő kezekben. Személyes tapasztalatból állíthatom, hogy fontos, hogy bízzunk a kezelőorvos(ok)ban, hiszen ez a siker egyik alapeleme. Ezért, ha úgy érezzük, nem jó helyen vagyunk, ne féljünk váltani, de előtte mérlegeljünk körültekintően!

Azt azonban érdemes leszögezni, hogy mind a fizetős, mind az állami intézmény választása esetén kerülhetünk jó és megbízható szakemberhez (és sajnos fordítva).

Ha kíváncsi vagy arra, én hogyan választottam orvost, ezen a linken elolvashatod a személyes történetem.

A későbbiekben kitérek majd a gyakran és ritkább esetben elvégzett vizsgálatokra és azokra a szakemberekre is, akikkel a kivizsgálás és kezelés alatt találkozhatunk.

A kép forrása: webmd.com

A korábbi posztban megpróbáltam összeszedni azokat az információkat, amelyek arra vonatkoztak, vajon mikor is érdemes szakemberhez fordulni, ha valamiért nem jön a baba. A saját tapasztalatom, a sorstársaim példái, a kezelőorvosaim magyarázatai és sok-sok utánaolvasás alapján született meg egy általános összegzés.

Most pedig a személyes történetem következik.

Mint oly sokan, a férjemmel mi is csak az esküvőnk után kezdtünk el komolyabban gondolkodni a gyerekvállaláson. Ezért kissé meglepett, hogy a nászutat követő rokoni körlátogatáson (ahol megköszöntük a családtagoknak, barátoknak, hogy eljöttek a lagzira) sokan már akkor feltették a kérdést: "Na, és mikor jön a baba?"

Kicsit korainak is éreztem a kérdést, de azt gondoltam, gyakori, hogy az esküvő után egy-két hónappal már lehet mutogatni az ultrahang felvételeket és találgatni, vajon fiú lesz vagy lány.

Nálunk azonban kissé mások voltak a tervek. Az esküvőnk évében én egy végzős osztály osztályfőnöke voltam és úgy éreztem, ez kötelez engem arra, hogy az utolsó, nehéz, mozgalmas évben - ha úgy adódik - ne hagyjam el őket. Így egy tanév telt el anélkül, hogy egyáltalán próbálkoztunk volna. Közben azért igyekeztem felkészíteni a testem a gyerekvállalásra, leszoktam a dohányzásról, figyeltem az egészséges táplálkozásra, életmódra, a lelki kiegyensúlyozottságra, nyugalomra.

A ballagás után éreztük, hogy eljött az idő, semmilyen feladat, kötelesség nem nyomja a vállunkat, most már előtérbe kerülhet a magánéletünk. Az első hónapok sikertelenségei még nem keltették fel bennem a gyanút, hogy valami baj lehet. Aggodalom nélkül tekertem, fordítottam át a naptár lapjait. Nyugtattam magam, hogy "most még nem jelenthetjük ki, hogy problémánk lenne", "majd egy év kudarc után forduljunk orvoshoz". Nem voltak elvárásaim, majd jön, amikor jön...

Talán nem is volt rá okom, hogy stresszeljek, hiszen egészséges voltam (legalábbis azt hittem), sem a férjemnek, sem nekem panaszaink nem voltak. Mire hát a nagy aggodalom?!

És ezzel nyugtáztuk is, rendben, várjunk egy évet, ha akkor sem jön össze, keresünk egy jó orvost. Valahol azt éreztem, hogy nem lesz szükség erre, 1 év múlva már terhes leszek. Aztán teltek a hónapok és semmi. Illetve - hogy stílusos legyek - minden hónapban egy jó nagy egyes, tele voltam már egycsíkos tesztekkel, az a fránya egyáltalán nem akart "görbülni".

1 év várakozás után, kissé zavarban, de nyugodt lelkiismerettel elmentem a "körzeti" nőgyógyászhoz, elmondva neki, hogy nem sikerül teherbe esnem, és kértem, hogy segítsen, hová forduljak, mit tegyek, milyen vizsgálatokat lenne érdemes elvégezni. És ekkor úgy éreztem magam, ufó vagyok. Nem is gondoltam arra, hogy mielőtt ide jöttem volna, legalább száz helyről kellett volna gyűjtenem az infókat, ki kellett volna olvasom a létező összes témába vágó fórumot. Azt hittem, hogy az a legmegbízhatóbb, ha egy szakembertől kérek segítséget.

Ehhez képest olyan reakciót tapasztaltam, ami megváltoztatta a hozzáállásom: kiabált velem, hogy hát miért nem néztem utána, hogy mi ilyenkor a teendő, hiszen elég fiatal vagyok, ismerem az internetet, hát olvassak utána. Ordítva felkaparta két (fizetős!) intézmény nevét egy letépett papírcsücsökre és odaadta. Viszlát!

Összegörnyedve csoszogtam az ajtó felé, ernyedten tettem a kezem a kilincsre, lenyomtam, kitártam az ajtót. A tömött folyosón várakozók csodálkozó szempárjaival találkoztam, mellette a terhesrendelésre érkezett pocakos kismamák néztek rám. Azonnal rájöttem, mindent lehetett hallani a benti "párbeszédből", gyorsan lesütöttem a szemem és égő arccal suttogtam alig hallhatóan: Viszontlátásra!, és igyekeztem minél hamarabb eltűnni.

Mondanom sem kell, hogy otthon aztán sírva estem a férjem karjaiba.

Persze utólag, pláne néhány év távlatából tudom, hogy hol követtem el hibákat:

- valóban érdemes lett volna előre tájékozódnom, azonban nem feltétlenül azért, hogy ne a nőgyógyászhoz forduljak, hanem azért, hogy tudjam, melyek azok a vizsgálatok, amelyek járnak nekem és amelyekre bizony a dokinak kötelessége lett volna beutalnia;

- valóban tudhattam volna, hogy melyek azok az intézmények, amelyeknek a segítségét érdemes igénybe venni és így megkímélhettem volna magam ettől a kellemetlen látogatástól;

- valóban tudhattam volna, hogy igazán fontos, hogy egy lelkiismeretes és jó szakembertől kérdezősködjek és akinek megtalálásához bizony olykor utánakérdezés, utánajárás szükséges.

De megtudtam, hogy bizony az az egy év várakozás nem múlt el nyomtalanul, mert ott halmozódott bennem a félelem, a fájdalom, a kudarc, a stressz és így alakult, hogy mindezt egy ilyen kellemetlen alakkal való találkozás robbantotta ki belőlem.

Megtudtam, hogy életem egyik legstresszesebb időszakában vagyok és nincs az a stresszoldó taktika, amely kiöli belőlem, mert a meddőség ott volt velem mindig. Észrevétlenül kúszott be a mindennapjaimba, ott volt ha dolgoztam, ha az utcán sétáltam, ha a kvízműsort bámultam a tévében.

Megtudtam, hogy a meddőséggel foglalkozni kell. Százféleképpen. Orvosilag és lelkileg is.

Már hónapok teltek el mióta eldöntöttétek, gyereket szeretnétek, mégis hiába várjátok, hogy pozitív legyen a terhességi teszt? Barátaitok, ismerőseitek már a második, harmadik gyereküket várják, ti pedig még az elsőnek sem örülhettetek?

De mégis mennyi idő után gondolkodjunk el azon, hogy érdemes segítséget kérni, ha a gyerekvállalásról van szó?

Tulajdonképpen mikor is beszél(het)ünk meddőségről?

Ha szigorúan orvosi szemszögből nézzük, akkor meddőségről akkor beszélünk, ha védekezés nélkül, rendszeres nemi élet mellett 1 éven belül sem következik be terhesség. (Ezt az időszakot akár 6 hónapra módosíthatják abban az esetben, ha a pár nőtagja 35 év feletti.)

Az infertilitás esetében különbséget szoktak tenni elsődleges és másodlagos meddőség között:

Elsődleges meddőségről akkor beszélünk, ha még sohasem történt fogamzás, teherbeesés.

A másodlagos meddőség esetében egy korábbi - kihordott vagy vetéléssel végződött - terhességet követően nem sikerül a teherbeesés. (Ha a korábbi terhességet követően partnercsere történt, akkor ez a kategória nem áll fenn.)

Mikor forduljunk orvoshoz?

Ahogyan azt korábban láttuk, az általánosan elfogadott protokoll szerint 1 év sikertelen próbálkozás után célszerű ez ügyben felkeresni a nőgyógyászt.

Azonban kárt biztosan nem okozunk azzal - sőt, ma már egyre népszerűbb és elfogadottabb -, ha a gyerekvállalás tervezésekor néhány vizsgálatot elvégeztetünk. Ha szerencsénk van, akkor a nőgyógyászon keresztül állami támogatással, ha nincs, akkor önfinanszírozással meg is tehetjük ezeket. Ezek azért is lehetnek hasznosak, mert így sokkal korábban felfedezhetők az esetleges meddőség hátterében álló okok, illetve csökkenthetők a magzatkárosító, vetélésre hajlamosító kockázatok.

Tehát ez az egy év inkább azokra vonatkozik, akik korábban egészségesnek gondolták magukat, esetleg a korábbi leleteik, kivizsgálásaik során semmilyen eltérésre nem bukkantak.

Sajnos sokan panaszkodnak arra, hogy sokszor csak a hiába várt terhesség, gyermekáldás okán derül fény olyan betegségekre, kórképekre, amelyek korábban lényeges, hangsúlyos panaszt nem okoztak, az életminőséget nem befolyásolták.

Valamint vannak olyanok is, akik esetleg öröklött vagy később kialakult, részben vagy teljesen diagnosztizált betegséggel élnek együtt (természetesen ez a pár mindkét tagjára érvényes lehet), esetleg a családi kórelőzményükben volt példa a meddőségre, a nehezített fogamzásra.

Nekik a gyerekvállalást megelőzően és különösen a tervezésekor érdemes minél hamarabb felkeresniük a szakorvosaikat, akikkel együttműködve kialakíthatják azt a kezelési tervet, amely érzékenyen és célzottan segíti a teherbeesést és a komplikációmentes terhességet. (Ideális esetben a betegség diagnosztizálásával és gyógyításával  párhuzamosan a szakorvosok gondolnak a páciens későbbi gyermekvállalási terveire és ennek szellemében mérlegelnek a kezelések sajátosságairól.)

Mik lehetnek az intő jelek, amelyek esetében inkább ne várjunk?

A meddőség mögött igen sokféle (hormonális, anatómiai, fertőzéses, genetikai, immunológiai és pszichológiai és ezek kombinációi) okok, betegségek húzódhatnak meg, amely a férfiak és a nők (vagy mindkét fél) esetében is előfordulhatnak. Ezek felderítését, kivizsgálását bízzuk megfelelő és jól kiválasztott szakember(ek)re. Semmiképpen se próbálkozzunk az öndiagnózissal és kezeléssel, hiszen a probléma felderítése olykor igen komplikált lehet.

Természetesen én is csak ajánlásokat tehetek, de ha az alábbiakat tapasztaljuk, forduljunk a nőgyógyászhoz:

- ha az otthon elvégezhető tesztek nem mutatnak tüszőérést, tüszőrepedést;

- ha a szexuális együttlétek fájdalmasak;

- ha a menstruáció fokozottan fájdalmas, elhúzódó, erős vagy alvadékos vérzéssel jár;

- ha a menstruációs időszakhoz nem kapcsolódó alhasi fájdalmak, görcsök jelentkeznek;

- ha a menstruáció hosszabb idő óta rendszertelen, szabálytalan vagy nem jelentkezik.

Tehát, ha a gyerekvállaláson gondolkodunk, esetleg régebb óta sikertelenül próbálkozunk, a személyes élettörténet és kórelőzmény, a családi anamnézis, az esetlegesen fennálló panaszok mérlegelését követően döntsünk, mikortól kérünk külső segítséget.

Talán kevesen tudják, de egy ciklusban a spontán terhesség esélye kb. 20-30%. (Ez természetesen függ az életkortól, az aktuálisan szedett gyógyszerektől, a fennálló betegségektől, a próbálkozás időzítésétől stb.) Tehát az első néhány hónap/fél év után még nem érdemes kétségbe esni, de mindenképpen figyelnünk kell testünk jelzéseire.

Ha érdekel, én hogyan szembesültem a ténnyel, hogy meddő vagyok, ezen a linken elolvashatod a személyes történetem.

A kép forrása: healthnewsandviews.files.wordpress.com