"Hamarabb kellett volna észbe kapnod, most már kár sírni!; Bele kellene törődnie, hogy nem lehet gyereke.; Ha a karrierépítés helyett nem várt volna olyan sokáig a gyerekvállalással, lehet, hogy már rég anya lehetne.; Ami nem megy, azt nem kell erőltetni.; Legyen csak hálás annak a kibírhatatlan orvosnak, hiszen végül lett gyereke."
Ez csak néhány a neten keringő, meddőséggel kapcsolatos írásokra született kommentekből. Persze korábban is belefutottam ezekbe (szinte szó szerint ismétlődnek) és hasonlókba, ám az utóbbi idők eseményeinek kapcsán felduzzadtak azok a vélemények, amelyek egyértelműen azt állítják, a meddőségért kizárólag az érintettek a felelősek, és ennek tudatában kellene élniük, reagálniuk.
Tudom, hogy írásommal megosztó leszek, de fontosnak tartom, hogy legalább egy poszt erejéig reagáljak ezekre.
Mi történt a közelmúltban, ami egy rövid időre szem elé helyezte a meddőséget?
Röviden: Csökkentették a meddőségi klinikák államilag finanszírozott lombikkezeléseinek volumenkorlátját és a magánintézmények munkájának ellehetetlenítését eredményező intézkedéseket terveznek.
Bővebben: A meddőségi klinikák meghatározott időszakra (pl. egy hónap) X darab beavatkozás elvégzéséhez szükséges összeget kapnak (ez a kvóta - egy hónapban ennyi darab beavatkozást lehet elvégezni. Ez a kvóta amúgy is kevés, kb. ennek a duplájára lenne igény.) Ezt az amúgy is alacsony kvótaszámot csökkentette az állam, így nőtt a beavatkozások várólistája. Egy-egy beavatkozásra több hónapot (fél évet, háromnegyed évet) kell várni. Ezzel szemben a kormánykommunikáció lépten-nyomon arról adott hírt, hogy egyre több családbarát intézkedést vezet be és több pénzt fordít a meddőség kezelésére. Valójában ezzel párhuzamosan ennek az ellenkezője történt (lásd kvótacsökkentés), valamint a magánszolgáltatókat is megpróbálják kiszorítani a palettáról (a megemelt finanszírozás csak az állami fenntartású intézményeknek járna).
Azóta a kormány azt ígérte, emelni fogja az elvégezhető kezelések számát (tehát emeli a finanszírozást), valamint támogatni fogja beavatkozáshoz szükséges gyógyszerek támogatottságát. Meglátjuk mi lesz belőle...
Miért ilyen fontos ez a probléma?
Magyarországon minden 4-5. (nagyjából 200.000) pár küzd meddőséggel. Ez a szám természetesen csak becslés, hiszen elképzelhető, hogy ennél több esetben is felmerül a nehezített fogamzás, de nem tudunk róla.
Miközben Magyarországon a népességszám folyamatosan csökken, a kormány mondhatni elfordítja a fejét, ha a gyerekre vágyó meddő párokról esik szó. Pedig ha a meddőségkezelés finanszírozása megfelelő lenne, az komoly mértékben emelné a születések számát.
Mi állhat a meddőség hátterében?
A meddőség mögött igen sokféle (hormonális, anatómiai, fertőzéses, genetikai, immunológiai és pszichológiai és ezek kombinációi) okok, betegségek húzódhatnak meg. Létezik elsődleges (amikor nem jön létre terhesség) és másodlagos meddőség (amikor valakinek már van gyereke, de a második, harmadik babára kell várni), és kutatások bizonyítják, hogy ez nem a nők problémája, hanem kb. ugyanannyi esetben találnak a férfiaknál eltérést, mint a nőknél.
Látható, a probléma elég összetett ahhoz, hogy azt mondhassuk, nem egyértelmű, hogy kinek/minek a "hibája".
Na, akkor most mi van, miért a cikk?
Jogos a kérdés. A hosszú bevezetővel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy amikor a meddőségről beszélünk, akkor nem egy fekete-fehér problémával állunk szemben, hanem egy összetett nehézséggel.
A közelmúltban történtek kapcsán több írás is foglalkozott a meddőséggel, és azok is megszólaltak, akik esetleg korábban nem. Azok, akik saját személyes történetük, érzéseik megosztásával próbáltak felszólalni és elmondani, hogy bizony nem pontosan úgy van minden, ahogyan azt halljuk, kaptak is a nyakukba rendesen. Volt "szerencsém" követni ezeket és a hozzászólások olvasása közben mélyen elgondolkodtam azon, miért is írnak ilyet az emberek? Miért is hibáztatják az érintetteket?
Mi a probléma a hozzászólásokkal?
A fő gondom alapvetően az, hogy a kommentek egy része arról szólt, hogy:
- Te vagy a hibás, hogy nincs gyereked (pl.: sokára döntöttétek el, hogy akartok, kifutottál az időből; a karrieredre koncentráltál; biztosan az életmódod a felelős; nem teszed ezt vagy azt stb.)
- Nem törődsz bele, hogy nem lehet (pl.: fogadd el, hogy nem mindenkinek lehet gyereke; ami nem megy, azt nem kell erőltetni stb.)
- Nem mindenki alkalmas szülőnek / a sors akarta így (pl.: mindennek megvan a maga oka; nem szabad szembemenni a természet rendjével stb.)
- Ha bajod van, tűrj (pl.: a rendszer ilyen, ezt el kell fogadni; ha megaláztak az orvosi vizsgálatkor, akkor is hálás lehetsz nekik, hiszen végül lett gyereked stb.)
Bevallom, érintettként nem volt jó olvasni ezeket, miközben tudom, hogy azért nem minden ennyire egyszerűen megokolható. (Ezért is írtam arról, hogy mik állhatnak a meddőség hátterében.)
Mégis kellemetlenül érint, hogy a hozzászólók egy része az empátia, a figyelem legkisebb jelét sem mutatva, pötyögik a telefonjukba, "gondolkodtatok volna hamarabb, most már kár vinnyogni".
Miért érint kellemetlenül? Mert:
- Nem gondolom, hogy jó ötlet skatulyázni. Egyáltalán nem biztos, hogy "te vagy a hibás". (Egyáltalán érdemes ezt sulykolni valakibe?) És mi van akkor, ha tényleg a karrieremre koncentráltam? Hiba ez egyáltalán? Akkor már nem is érdemlem meg, hogy segítséget kapjak?
- Nem gondolom, hogy használ, ha ismeretlenül azt mondjuk, törődj bele, fogadd el. Honnan tudhatná bárki a monitor előtt, hogy kinek kellene beletörődnie, és kinek nem? Hogy kinek érdemes még küzdenie, kinek nem? (Egyáltalán ki az, akiknek ezt ki kell mondania?)
- Nem gondolom, hogy jól esik az embernek, ha azzal okolják a gyermektelenségét, hogy ő az univerzum kiválasztottja (persze negatív értelemben), mert a sors szerint ő nem alkalmas szülőnek. (Most komolyan? Honnan a fenéből veszi azt bárki, hogy biztosan alkalmatlan szülő lennék?)
- Nem gondolom, hogy célravezető, ha azt javasoljuk, tűrj és örülj! Miért kellene bármikor is elfogadnunk, hogy kiszolgáltatott (vagy bármilyen) helyzetben nem vagyunk többre méltók, mint az összeszorított fogakkal tűrésre? Miért fogadjuk el, hogy tűrnünk kell az embertelen viselkedést, a megalázó hangnemet, a figyelmetlenséget, a szakmai hibákat, a nemtörődömséget stb.? És változtat bármin, ha mégis lesz gyerek? És ha nem?
Valahol az alapokban van a hiba.
Mert előbb kérdezek, utánaolvasok, tájékozódom, és csak utána alkotok véleményt; hogy empatikusan, nyíltan fordulok nehéz helyzetben lévő embertársaim felé, mielőtt reagálnék arra, amit megoszt velem; hogy véleményemet kulturáltan és tisztelettel mondom el neki; hogy tartózkodom a személyeskedéstől, a gúnytól, a fölényeskedéstől; hogy ítélkezés helyett segítek és támogatok, mert a kinyújtott kézben és a nyílt szívben hiszek és nem a büntetésben vagy a hibáztatásban.
Nem mondom, hogy nincs szükség arra, hogy időnként mi, érintettek is megálljunk egy pillanatra és újradefiniáljuk a helyzetünket. Hogy elgondolkodjunk azon, milyen lehetőségeink vannak, hogy mérlegeljük, esetleg más módon kerülhetne a családunkba gyerek; hogy tehetünk-e azért, hogy kikecmeregjünk a meddőségből, hogy külső segítséget kérjünk...
Nem állítom, hogy nincs szükség arra, hogy beszéljünk és vitázzunk, de a megbélyegzésre és kioktatásra nemet mondok.
És azt sem állítom, hogy minden hozzászóló elutasító és hibáztató.
És nem szeretném, hogy átérezd, hogy milyen meddőnek lenni, csak azt, hogy megpróbálj megérteni! Köszönöm!
A kép forrása: huffingtonpost.com
Felhasznált irodalom:
http://hvg.hu/itthon/20170625_olcso_meddosegi_kezeles_lombikbebi_program_hol_korhaz_allami_maganklinika_osszehasonlitas
https://mno.hu/belfold/kilatastalan-helyzetben-a-meddo-parok-2401352